Sziasztok!
Klinocki Szabrina vagyok, 20 éves jelenleg. Budapesten vagyok műkörmös.
Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy a tapasztalataimat megosszam veletek, tanácsokat adjak vagy akár nevessünk egy jót a vendég storykon, melyeket nap mint nap hallok munka közben. Nem vagyok író, nem is értek hozzá úgy konkrétan, de akartam egy helyet ahol bármikor bármilyen problémáról vagy gondolatról írhatok, ami csak az én biztos helyem és ki tudja talán a gondolataim másoknak is segíthetnek majd. 😉
10 éves koromban szerettem bele ebbe a szakmába, a Sparba mentem vásárolni anyukámmal és a kasszában ülő nőnek volt hosszú neon türkiz, neon rózsaszín, csillámos köves szó szerint mindenes körme, ha jól emlékszem még szűkített kocka is volt. Meghallottam hogy a képernyőn kopog a körme és egyszerűen beleszerettem a körmökbe, attól a pillanattól kezdve tudtam hogy csak ezzel szeretnék foglalkozni egész életemben.
15 éves koromig díszítettem és gyakorolgattam otthon, majd gimibe elkezdtem építeni (hát mit ne mondjak elég érdekes körmökre hasonlító dolgok készültek) eléinte csak magamnak aztán már mikor magabiztosabbnak éreztem magam, utánna barátnőimnek is elkezdtem építeni. OKJ-s képzésben akartam elvégezni a Crystal Nails tanfolyamátviszont időközben sajnos megszüntették az OKJ-s képzéseket, így meg kellett várnom amíg le érettségizem.
-24 áprilisában elkezdtem a képzést a CN-nél, kítűnő bizonyítvánnyal le is vizsgáztam és azóta saját szalont nyitottam, teljes vendégköröm van , és még micsoda kalandok várnak rá ebben a szakmában, tanfolyamok, versenyek, továbbképzések és még sok más izgalmas dolog amit szeretnék megosztani veletek, és remélem hogy nektek is tetszeni fog és tudtok pár ötletet gyűjteni vagy tanulni a posztjaimból🥰